2015. február 24., kedd

Blogovin'

Sziasztok!

Barátnőm ajánlására csatlakoztam én is a Blogovinhoz! Arra szeretnélek megkérni titeket, hogy csatlakozzatok ti is és kövessetek ott is! Persze nem csak az én blogomat, hanem másokét is!
Az alábbi linken lehet megnézni az én blogomat!
Előre is köszi!

I'm Sara on Blogovin'

Sky

4. Fejezet: Az életedbe is kerülhet...

Sziasztok! Elnézést érek a késésért, de mint látjátok itt is van a 6. fejezet. A blog túllépte a 200 oldalmegjelenítést (pontosan 258), amiért nagyon hálás vagyok nekete:D Ha jártok a blogomon, hagyjatokm magatok után jelet légyszi, nagyon sokat jelentene! Az lenne még a kérdésem, hogy elég hosszú így egy fejezet, vagy legyenek hosszabbak? Előre is köszi:) 
Jó olvasást!


- Robin?!- Hangom meglepettséget és ijedtséget tükrözött.


A két fiú még midig meglepetten nézett rám, amit már kezdtem egy kicsit kínosnak érezni, ezért gyorsan megfordultam és futni kezdtem hazafelé. A szívem a torkomban dobogott az izgalomtól, féltem, hogy elkapnak vagy hasonló. Miközben ilyesmiken gondolkoztam, nem néztem a lábam elé és egy óriásit zakóztam egy kiálló gyökérben. Na de mit keres itt egy gyökér? Már rég ki kellett volna érnem az erdőből, hol a csudába vagyok egyáltalán, mert hogy nem ismerem a környéket, az tuti. Nem volt időm tovább gondolkozni, mert hangokat hallottam a hátam mögül, és később ki tudtam venni belőlük egy beszélgetést.
- Azonnal gyere vissza! Még nem végeztünk veled Tomas!- Ez Robin hangja. Szóval a másik fickó Tomas.
- Ha nem takarodsz el innen azonnal, azt a kiscsaj bánja!- Mi van? A „kiscsaj” valószínűleg én vagyok. Na ne, én nem is csináltam semmit. Idegességemben sikítani, sőt üvölteni tudtam volna,de azzal elárultam volna magamat az egyre közeledő hangok tulajdonosainak.
- Sarat hagyd ki ebből az egészből. Ez a kettőnk ugye, nem keverhetsz bele egy harmadik személyt, aki ráadásul semmit sem csinált. Még egyszer mondom, Hagy békén a lányt!
- Mert ha nem akkor mi lesz, ha?
- Azt mondtam hagyd békén Sarat! Ha nem mersz ellenem harcolni, akkor ne egy lányt használj menekülésre! Gyáva féreg vagy Tomas!!- Ekkor egy sátáni kacaj hangzott fel a fülem mellett, majd valaki a fülembe suttogott.
- Most megvagy kicsikém!- A sokktól nem jött ki hang a számon, csak lemerevedve álltam ott Tomas előtt, aki perverzül méregetett engem még mindig. Mikor sikerült meg találni a hangom, elüvöltöttem magam.
- Robin! Segíts!- Erre egy kéz szorítását éreztem a csuklómon, és egy másikat a számon. A fiú aki lefogott, elkezdett vonszolni magával, majd meglökött egy kicsit. Elvesztettem az egyensúlyomat és a földre zuhantam egyenesen Robin lábai elé, akidten segített föl.
- Jól vagy?
- Jó persze, csak asszem vérzik a térdem. Hála ennek a baromnak, elszakadt a kedvenc nadrágom.- Miközben Robin azzal volt elfoglalva, hogy jól vagyok-e és én meg javában szidtam Tomast, valaki újra lefogott és a nyakamon éreztem a leheletét.
- Ne merészeld!- Robin már remegett a dühtől, és majdnem nekirontott a támadómnak.
- Még egy lépés és nem lesz már kit védened! Jól gondold meg, mit csinálsz!- Robin káromkodott egy sort, majd kis gondolkozás után újra megszólalt.
- Mit akarsz tőlem?
- Jól tudod te azt!- különösebben nem értettem, miről van szó, de nem mertem megszólalni sem, mert féltem ettől a Tomastól, még a végén megöl.
- Hagyd ki ebből Sarat! Azt mondtam, engedd el!!- Már sokadszorra ismételte el ezt Robin, de még mindig csak gúnyos nevetés jött válaszul. Már épp kezdtem volna gondolkodni, hogyan menekülhetnék el innen, mikor Éles fájdalom hasított a nyakamba. Felüvöltöttem. Ez a vadállat megharapott. Kapálózni akartam, de egyrészt erősen fogott, másrészt az erőm kezdett elhagyni és nem tudtam már gondolkodni sem. Csak annyit észleltem, hogy a fejem koppan, majd kiabálások és elsötétült minden.

/Robin/
Megharapta. Az a mocsok megharapta Sarat. Hirtelen mozdulni sem tudtam, de másodperceken belül felfogtam a történteket. A földön fekvő lányhoz rohantam és megnéztem, hogy él-e még. Szerencsére még lélegzett, bár elég gyengén, úgy tűnik túl sok vért veszített.
- Na mi van Robin?
- Ezt nem úszod meg szárazon Tomas, most tényleg kicsinállak!- Az düh okozta adrenalin átjárta a testemet és nekirontottam a fiúnak.
- Tudod, hogy nem szabad emberre támadni ugye? Mért is kérdezem, hiszen biztosan tudod. Akkor miért tetted? Miért kellett megszegni a szabályt? Ha?- Sejtettem mi a válasz, de reméltem tévedek.
- Na vajon miért? Mire valók a vámpírok, ha nem arra, hogy szabályt szegjenek?
- De ott vannak azok a vámpírok, akik megpróbálnak békességben és normálisan élni, vérontás nélkül. Ők nem szegnek szabályt, akkor te mért teszed?
- Azok nem igazi vámpírok, ki lettek tagadva. Emlékszel? Mi vagyunk az igaz vámpírok, mi akik évezredekre visszanyúló hagyományt követnek. Na de ha megbocsátasz most lelépnék, neked meg figyelni kéne a lányra. Még a végén baja esik.
- Gyáva féreg! Egyszer még találkozunk, és akkor nem tudsz elmenekülni!
- Na persze! Hogy oda ne rohanjak! Na csá!- Ezzel felszívódott. Ekkor néztem csak végig magamon, pólóm sáros és szakadt. Oldalamon horzsolás húzódott végig, lábam több helyen vérzett,és a karomat is sok seb díszítette. Különösebben nem érdekelt, mert volt egy ennél sokkal fontosabb dolgom is, Sara. Tekintetem a földön fekvő lányra tévedt, majd gyorsan előkaptam a mobilom és rárcsáztam.
- Hello haver, hol a csudában vagy?
- Szia James! Kéne egy kis segítség! Tudnál jönni?
- Mit csináltál már megint? Hol vagy és kit vigyek?- Hangja kissé idegesen csengett.
- Az erdőben vagyok, közel a tóhoz, Tomas megharapta Sarat. Szóval siessetek és kell a doki is!!
- Te jól vagy?
- Persze jól. Csak van egy pár sebem, de nem vészes. De nagyon siessetek, mert Sara elájult, olyan sok vért veszített.
- Rendben sietünk, de a többiek le fogják harapni a fejedet, hogy kihagytad őket a buliból.- Röhögött a telefonba-
- Majd legközelebb jöhetnek ők is. De gyertek már! Hozz 2 embert, meg az orvost. Siessetek! Szia!
- Jól van na, megyünk. Szia!- Leraktuk a telefont én meg gyorsan Sarahhoz mentem és felemeltem a földről. Megnéztem a nyakát ahol egy jó nagy harapásnyom díszelgett. Erre, ha lehet még jobban dühös lettem, de nem volt időm tovább gondolkodni, mert megjöttek a többiek. A terepjáróból kiszállt James, Nick, és Jane doki. Fura volt dokinak hívni, mivel még csak 18 éves volt, de profi a szakmájában.
- Itt vagyunk! Tyű, nagyon szarul festesz!
- Kösz Nick! Igazán kedves, de inkább engedjétek Janet Sarahoz!
- Mi a francot műveltél? Hogy nézel ki? Ki ez a lány? Te jó és Robin, a sírba viszel!- Jane szokásos kisebb kirohanásának egyike. Na igen…
- Szia, Jane! Figyelj elájult, mert Tomas megharapta és túl sok vért vesztett! Tudsz neki segíteni? –Mondtam el a lerövidített sztorit sokadszorra.
- Igen, persze! Fiúk! Emeljétek föl óvatosan és vigyétek a kocsiba! Aztán Robin és én hazasietünk, vele, ti meg a másik kocsival mentek!! Mozgás!- Kijelentése nem kis elégedetlenséget okozott, de már megtanultuk, hogy nem tanácsos ellenkezni egy ilyen orvossal. Miután Sara a hátsó ülésre került, beszálltam élőre és Jane túllépve minden sebességkorlátot, száguldott a központig. engem elparancsolt fürdeni, és aludni, de annyit még láttam, hogy a még mindig eszméletlen lányt két nővér kíséri már hordágyon egy orvosi szoba felé. Gyorsan lezuhanyoztam, majd a kimerültségtől hamar elaludtam, bár remélni mertem, hogy Saranak semmi baja. Többször gondoltam arra, hogy megnézem,de nem volt erőm veszekedni egy csapat nővérrel és orvossal, így aztán inkább aludtam.

/Sara/

Nem sok mindent érzékeltem a körülöttem lévő világból, csak zajokat, meg zötykölődést, suttogást és semmi mást. Nem tudtam megmozdulni, sem beszélni, sem reagálni semmire. Most viszont mintha kiabálnának. Pontosan veszekednének. Mintha ismerős lenne az egyik hang. Megvan, Robin.
- Figyelj Robin! Még nem mehetsz be hozzá! Alszik, legalábbis úgy tűnik, hogy alszik.
- Mi az, hogy úgy tűnik?
- Nem nagyon akarok vizsgálgatni rajta semmit. Baj is lehet belőle.
- Milyen baj? Nem értelek. Azt mondtad, hogy tudsz neki segíteni!
- Segítettem is neki, de az állapota sokkal súlyosabb, mint hittem. Sajnálom de…
- De…Mi?- Ezeket a szavakat Robin már majdnem üvöltötte. Megpróbáltam beszélni, de csak felismerhetetlen hangok jöttek ki a számon. Újra próbálkoztam, és most végre sikelt.
- Lehetne, hogy nem üvöltesz? Széthasad a fejem!- Mind a ketten meglepetten fordultak felém, majd egy nővér jött oda és elkezdett valamit nyomkodni mellettem egy monitotron.
- Sara! Na végre, hogy felébredtél! Hogy érzed magad?
- Őszintén? Szarul.- Erre már nevetnem kellett.
- Szia! Én Jane East vagyok, az orvosod.- Egy kb. 18 éves csaj állt előttem. Ő lenne az orvosom?
- Szia! Én Sara Grow vagyok. Megtudhatnám, hol vagyok?
- Egy kórházban, a 163-as teremben.- Ezt már Robin mondta, Jane háta mögül. Mivel úgy tűnt, nem szándékoznak többet mondani, inkább hagytam a kérdést.
- Sara mire emlékszel? Mármint azelőtt, hogy elájultál volna.- Elmeséltem nekik a történetet, onnantól kezdve, hogy a tóhoz indultam, mindent.
- De nem értem, ha elájultam akkor miért érzékeltem a hangokat?
- Ez a vámpírharapás hatása. Tompán érzékeled a körülötted lévő dolgokat, de nem tudsz tenni semmit ellenük.
- Jane, elkezdtél mondani valamit az előbb, csak beleszóltam. Mi lenne az?- Én és Robin is kérdőn néztünk a dokira, aki nagy levegőt vett és befejezte a mondatot.
- Mivel túl sok vért veszítettél és egy nagyobb beavatkozás az életedbe is kerülhet, nem mertem csinálni semmi komolyabbat, de most viszont...- Itt abbahagyta, vett még egy nagy levegőt majd folytatta.
- Viszont a túlélési esélyeid nagyon kicsik.
- Mennyire?- Nem is gondoltam végig mit mondok, csak kicsúszott a számon.
- Sara, vagy meghalsz, vagy átváltozol.



2015. február 14., szombat

3 Fejezet:Robin?!

Sziasztok! Itt is van az 5. rész. Szereintem egészen jól sikerült, de kíváncsi vagyok a véleményetekre is.! Várom a komikat!!Ja és boldog Valentin-napot mindenkinek:)
Jó olvasást!




Suli. Na igen. Sok tinivel ellentétben én szeretek oda járni bár a tanulás már egy másik téma. Mivel reggel késésben voltam gyorsan felkaptam egy farmert és egy meleg pulcsit, feltettem egy minimális sminket és siettem a suliba, nehogy elkéssek. Már éppen beértem az épületbe mikor egy kellemetlen hangot hallottam meg a hátam mögül. Na már csak ő hiányzott.

- Mi van Sara, útközben megtéptek a kutyák, vagy beleszaladtál egy bokorba, esetleg viharba kerültél?- Nem értettem, hogy mire céloz ezért felvont szemöldökkel néztem rá. Már éppen vissza akartam vágni, de megelőzött.
- Várj, ne mondj semmit kitalálom. Reggel nem néztél tükörbe és a kávé is kimaradt. Ugye? –Gúnyos vigyora sem segített semmit. Úgy döntöttem, hogy nem veszek erről a srácról tudomást, és faképnél hagyom, de ő csak röhögött tovább.
- Barom arcú seggfej! -morogtam.
- Hogy mondta Miss. Grow? – Szólalt meg mögöttem valaki. Jaj ne Mr. Corner volt, az igazgató. Aki nem mellesleg utál, bár lehet, hogy üldözési mániám van. Ki tudja…
- Semmi, semmi. Jó reggelt kívánok igazgató úr.- Próbáltam kedves lenni, de így is csak egy grimaszt kaptam válaszul.
- Áh… Gondoltam. Nem nézett tükörbe reggel kisasszony?- Miért szívat ma mindenki ezzel. Mi a baj velem? Válaszképp gyorsan megráztam a fejem és beszaladtam a mosdóba és belenéztem a tükörbe. Mikor megláttam a tükörképemet, majdem elkezdtem sikítani, de inkább gyorsan előkerestem a táskámból a fésűmet. Reggel elfelejtettem megfésülködni és a hajam úgy állt, mint akit megcsapott a 220. Bár a kávé is elmaradt nem volt szép Josh-tól, hogy korán reggel kinevet, bár ő mindig ezt teszi. Miután rendbe szedtem a lobboncomat, még egyszer ellenőriztem magam a tükörben és indultam az osztályba. Köszöntöttük egymást a többiekkel majd megindultam a helyem felé, miközben Lisával, az egyik osztálytársammal beszélgettem. Megszokásból leraktam a táskám a pad mellé és ráültem a padomra, hogy tovább beszélgethessek a lánnyal. De hirtelen krákogást hallottam magam mellől, és oldalra néztem egy srácot pillantottam meg, amint unottan néz rám és a helyemen ülve, telefonozik
- Hé, itt én ülök, keress magadnak másik helyet. – Úgy tűnik ma a bunkó énem akar érvényesülni, na mindegy. Erre a kijelentésemre felém fordult és tekintetét az
enyémbe fúrta. Lágy borzongás járt át, és elvesztem a szemeiben, amik koromfeketék voltak, bár az egyik, mintha inkább sötétkék lenne és nem fekete. Mikor rájöttem, hogy mit csinálok, elfordultam és kissé (na jó nagyon) elpirultam. Mint egy cékla. De minden észérvem ellenére még egyszer végigmértem és akkor fedeztem fel, hogy milyen helyes. Barna edzőcipőt, fekete farmert és gördeszka mintás kapucnis pulcsit viselt, mellé egy sötétbarna bőrkarkötőt. Baseball sapija lazán volt a fejére dobva, de kikandikált alóla gyönyörű éjfekete haja. Elmélkedésemet a tanár szakította meg, mivel bejött az osztályba. Kérdőn néztem a srácra, aki csak sóhajtott egy nagyot és beült a szomszéd padba. Elégedetten nyugtáztam, hogy nyertem. A tanár elmondta a szokásos monológot, hogy újra suli és össze kellene szednünk magunkat, majd belekezdtünk a töribe. Alapból nagyon szeretem ezt a tantárgyat, mégis valahogy nem okozott örömet az ókori görög mitológia fejtegetése. Állandóan a mellettem ülő srácot néztem. Volt benne valami, valami különleges, valami természetfeletti. Áh, mit hadoválok én itt össze, nem is tudom, hogyan gondolhatok ekkora baromságokat. Szóval a görög mitológia… Ezek után, a nap gyorsan eltelt, és már csak egy óra volt hátra, matek. Alapból nem megy rosszul a tantárgy, de mégis néha azt érzem, hogy teljesen hülye vagyok hozzá. Pechemre pont az igazgatót fogtuk, ki, aki köztudott, hogy utál minket. Szép kis matekóra lesz, de ez csak megérzés. Mit is veszünk? Ha jól emlékszem, akkor… Ja persze, algebra.
- Szóval 2xy+…- Hallottam meg a tanár hangját. Hirtelen észbe kaptam, mert már megint az új srácot néztem. Csak remélni mertem, hogy nem vette észre, mert akkor jót szórakozhatott rajtam.
- Miss. Grow figyel rám egyáltalán?- Mr. Corner hangja ébresztett fel elmélkedésemből. Gúnyos hangját meghallva tudtam, hogy tényleg nem lesz nyugis matekom.
- Persze, figyelek, elnézést kérek igazgató úr.- Mondtam kissé mézesmázosan, amire egy mérges szempár, és pár elfojtott nevetés volt a válasz.
- Nos akkor legyen szíves kijönni és megoldani a példát az imént tanultak szerint. –Hogy mi? Új anyagot vettek és én nem is figyeltem? Basszus, ilyen nincs…
- Ne haragudjon, de az, az igazság, hogy nem nagyon értem ezt az új anyagot.- Próbáltam kimenteni magam, de kevés sikerrel.
- Látom, tényleg nem figyelt, Miss. Grow. Nem vettünk semmilyen új anyagot, csak gyakoroltunk. -Mi van? Na erre már mindenki röhögött, én meg csak pirultam, mint a paprika. Hirtelen oldalra sandítottam, és még jobban vörösödtem, amikor láttam, hogy Ő (mármint az új srác) is röhög rajtam. Rohadt jó…
- Ööö. elnézést kérek…
- Mindegy, magától nem is lehet mást várni.- Hát kösz, kedves. Ekkor felharsant a csengő, na végre mehetek haza. És még van 4 nap suli… Jaj…



Péntek van. A új sráccal, mint kiderült Robin Grey (kicsit fura, de azért szép neve van) párszor már beszéltünk, de nem túlságosan fontos dolgokról. Még nem ismerem, de már most nagyon tetszik. Na jó, nincs miért hazudni, azt hiszem szerelmes vagyok. De csak azt hiszem… Ezek a gondolatok akkor születtek a fejemben, amikor épen hazafelé ballagtam a suliból. Most lesz két napom pihenni és megismerni anya új pasiját. Azt mondta még talán szerdán, hogy megismert valakit és szeretné nekem bemutatni. Természetesen először nagyon kiakadtam, és ecseteltem neki, hogy nem akarok mostohaapát, de aztán belegondoltam, hogy anyu az utóbbi időben sokkal boldogabb és felszabadultabb. Nem lehet olyan rossz az a férfi, legalább is remélem, hogy nem. Asszem három hónapja vannak együtt és komoly a dolog, de anya először szeretné kikérni a véleményemet. Mikor hazaértem, beköszöntem és levettem a kabátom, a táskám meg ledobtam a napaliba. Amikor anya szólt, hogy menjek enni, besiettem a konyhába, és egy férfit láttam ülni a széken háttal nekem. Anya pasija.. Nyugi Sara, nagy levegő, nyugi… Mikor a férfi elé kerültem, szélesen mosolyogva köszöntem neki. Valahonnan ismerős volt, mintha… Hirtelen beugrott. Ez az ember.. Ez az ember nem más, mint..
- Anya, te miért nem mondtad, hogy VELE vagy együtt, ha?- Hangom élesebb és szemrehányóbb volt, mint ahogy szerettem volna. Mikor erre rájöttem, pirulva kértem elnézést anyutól.
- Ne haragudj, csak akkor rendesen felöltözöm, meg ilyesmi.- Anya, és Vilmos herceg is kikerekedett szemmel nézett rám, majd kitört belőlük a röhögés. Értetlenül álltam a szoba közepén és figyeltem, ahogy a két felnőtt szakad a röhögéstől.
- Megtudhatnám, hogy mi ilyen vicces? Nem hiszem, hogy ezen nevetnivaló lenne. Már bocsi, de szerintem nem mindenki jön arra haza, hogy Vilmos herceg ül a házukban. Nem?
- De igen kicsim, ne haragudj. Na szóval, Sara, ő itt Vilmos. Vilmos, ő itt a lányom, Sara.- Megtörtént a bemutatkozás, már a kezdeti sokkon is túl voltam és már rég beszélgettünk Vilmossal. Nagyon fura így hívnom, de megkért, hogy tegezzem. Hűha, tegezem Vilmos herceget!! Na mindegy. Amúgy kifejezetten szimpi nekem és egyáltalán nem olyan, amilyennek elképzelten. Miközben ezen agyaltam, arra figyeltem fel, hogy Vilmos letérdel anya elé. Nekem és anyunak is tátva maradt a szánk.
- Kate Middleton, ezennel ünnepélyesen megkérem a kezedet, blablabla… Na szóval, hozzám jössz feleségül?
- Én.. izé- Anya nem tudott mit mondani erre és egy picit elfordult felém, mire alig észrevehetően bólintottam. Erre elmosolyodott és visszafordult Vilmoshoz.
- Igen. Igen, hozzád megyek. – Mikor kiörömködték magukat, anya megkérdezte, hogy nem bánnám-e, ha nem itthon aludna, mire gondolkodás nélkül rávágtam, hogy csak akkor, ha én lehetek a koszorúslány az esküvőjükön. Erre csak nevetve bólintottak. Gyorsan elbúcsúztam anyutól és a leendő mostohaapámtól, majd bevackoltam magam az ágyamba laptopommal és utánanéztem kicsit ennek, a Vilmosnak, meg hogy milyen elvárások vannak, ha beházasodsz egy királyi családba stb. Nagyon fura lesz a kastélyban lakni, sőt a nyilvánosság elé állni, nem tudom milyen, ha az embernek mostohaapja van, leszek barátaim, járhatok- e suliba, vagy magántanár kell? Ilyen és ehhez hasonló gondolatok kavarogtak a fejemben, miközben feküdtem az ágyamon. Úgy döntöttem, erről majd Vilmost és anyát fogom megkérdezni, addig is nem agyalok feleslegesen. Még gépeztem egy kicsit, de nap eseményi túlságosan leszívták az energiámat.
Reggel, mint egy zombi, úgy keltem ki az ágyamból, és mentem elreggelizni. Ránéztem az órára és észrevettem, hogy 5 perc múlva 8 óra lesz.
- A csudába, el fogok késni!!- Felrohantam a szobámba készülődni, majd a vállamra kaptam a táskám és lehúztam a telefonomat a töltőjéről. Gyorsan megnéztem mennyi az idő, de megakadt a szemem a kijelzőn, miszerint ma szombat ma. Na jó ez tuti rosszul jár, nem lehet szombat. Fura, de a naptáramra és a napi újságra is szombat volt írva, mire rájöttem, hogy tegnap péntek volt, tehát ma szombat van, szóval nincs suli.. Én barom, na mindegy. Gyorsan felkaptam az otthoni szerelésemet, majd tanultam egy pár órát. Hirtelen kivágódott az ajtó, és anya jött be rajta örömtől csillogó szemekkel.
- Kicsim képzeld, kiderült, hogy valamelyik felmenőnk valami magas rangú ember volt, szóval most már akadály nélkül házasodhatunk össze Vilmossal!
- Ennek nagyon örülök, de lenne itt egy pár dolog…- Feltettem neki a kérdéseimet, mire megnyugtatott, hogy semmi baj nem lesz, továbbra is suliba fogok járni, bár a nyilvánosságot, amennyire lehet, kerüljem, és hogy két hét múlva költözünk a Cambridge-kastélyba. Elkezdtünk hát csomagolni és kiválasztani az új szobám színét.


Eltelt 2 hónap. Ennyi idő kellett, hogy átköltözzünk és megszokjam az új környezetet. Nagyon ürülök, hogy anya is boldog és mindenki kedves velem, még a mostohaapám is. Nála jobb pótaput nem is kívánhatnék, kedves, ha bármi bajom van, megérti, nem erőlteti a média előtti jópofizást (bár, ezt muszáj), nem bánja, ha nem jelenek meg minden hivatalos eseményen és nem kell méregdrága, szerintem ronda ruhákban járnom. Szóval lehetek átlagos 15 éves lány. Mivel tavaszi szünet van, ezért 2 hétig nyugodtan azt csinálok, amit akarok. Úgy döntöttem kimegyek a kedvenc helyemre, az erdőbe, és olvasgatok egy kicsit a tavacskámnál. Természetesen nem az enyém, de rajtam és Peteren kívül csak a turisták mászkálnak erre, így hát „lefoglaltam”. Kezdett sötétedni, és úgy döntöttem elindulok haza, bár szeretek az erdőben este sétálgatni, anyu tuti szívrohamot kapna, ha nem érnék haza időben, és jobb a békesség. Gondolatmenetemet dulakodás hangja zavarta meg, el kellett volna menekülni, de a kíváncsiságom győzött. Egy fa mögé lopództam és onnan figyeltem amint két velem egykorú fiú karddal (ami mellesleg nem tudom, hogy kerülhetett oda) póbálják megölni egymást. Szerettem volna leállítani őket, de nagyon meg voltam rémülve. Mikor rávettem magam a menekülésre, egy vastagabb faág eltört a lépteim alatt. Ijedtemben ugrottam egy nagyot, majd visszanéztem a két srácra, akik kikerekedett szemmel figyeltek engem. Az időközben feljött hold fénye megvilágította arcukat. Az egyik mintha ismerős lett volna, de a másikat életembe nem láttam még. Ekkor villámcsapásként ért a felismerés, és teljen elfogott a rémület.
- Robin?!- Hangom meglepettséget és ijedtséget tükrözött.

2015. február 9., hétfő

2. Fejezet Part 3: Legjobb barát. Sajnálom.

Eltelt fél év. A sulival minden rendben. Sok barátom, van, és jól beilleszkedtem, de legjobb barátomnak inkább nevezném Petert. Na igen, Peter. Még minding együtt vagyunk, és mindent megosztunk egymással, mint a legjobb barátok. Együtt ünnepeltük meg a 15. szülinapomat is. Egy nyakláncot kaptam tőle kinyitható szív alakú medállal, amibe beleragasztottam egy képet, amin a családom, Peter és a kutyám is szerepel. Azóta e sem vettem csak tesi órán kellett megválnom tőle. Ma megint találkozunk Pet-tel ( ez lett a beceneve) A szokásos helyünkön, a Pilotban.
Már egy órája ott voltunk és síszünet lévén csak beszélgettünk, és kottákat cserélgettünk.
Egyszerre csak közel hajol hozzám és érzem a leheletét a bőrömön. Meg akart csókolni, a szívverésem egyre gyorsabb lett és egy pillanatra melegség öntött el. Aztán egy másik pillanatban már táskámat és kabátomat felkapva rohantam ki a Pilotból. Nem tudtam, hogy mit és miért csinálok, csak azt tettem, amit abban a pillanatban biztosan tudtam. Tudtam, hogy nem fogom megcsókolni Petert. Soha, semmilyen körülmények között. Eleinte nem tudtam, miért, de aztán rájöttem. Nem úgy szeretem Pet-et, mint ahogyan ő engem. Én a legeslegjobb barátomként tekintettem rá. Nem Úgy szerettem. Becsaptam, kihasználtam, egy szemét vagyok. Ezek jutottak először eszembe. Visszatartottam könnyeimet, és megijedtem, amikor egy kezet éreztem a vállamon. Peteré volt. Erőt vettem és szembefordulta vele. Mielőtt még bármit is mondhatott volna, én úgy döntöttem, hogy mindent tisztázok vele. Még ha ezek után látni sem akar. Nagyot sóhajtottam és belekezdtem.

- Ne Peter, ne mondj semmit. Sajnálom, de beszélnünk kell.- Láttam a szemében a szomorúságot, de nem akartam tovább becsapni. Tehát folytattam.
- Nagyon kérlek légy teljesen őszinte. Mit jelentek neked? Legjobb barát, vagy szerelmes vagy belém?- Meglepett arcát látva elbizonytalanodtam, de ezt egy újabb sóhajjal elintéztem, és kérdőn néztem fel rá. Csodálkoztam, hogy nem firtatja a dolgot.
- Legyen az, hogy háromig számolok, aztán teljes őszinteséggel kimondjuk, ki nekünk a másik, de senki sem sértődik meg. Rendben?- Fejeztem be egy kérdéssel a mondandómat-
- Oké.- Hallottam a hangján, hogy mennyire megviseli ez az egész, de mégis folytattam.
- Tehát 1… - mondtam.
- 2.. számolt ő is.
- 3…- fejeztem be.
- Legjobb barát. Sajnálom.- Óriási kő esett le a szívemről, amint ezt kimondtam. De amikor meghallottam az ő válaszát, nagyon meglepődtem.
- Legjobb barát. Kérlek, ne haragudj.- Erre a kijelentésre kissé mind a ketten megijedtünk. Én megkönnyebbültem, ő pedig azon csodálkozott, hogy mit mondtam az előbb.  
- Szóval úgy „jártunk”, hogy nem is szerettük egymást, te jó ég!- Mondtam macskakarmokat rajzolva a levegőbe.
- Igen, és sajnálom. Nem akartalak becsapni. Tudom, szemét vagyok, kérlek, ne haragudj.
- Nem. Én sajnálom, nem lett volna szabad ezt tennem veled. Megbocsátasz?- Kérdeztem bűnbánóan.
- Igen. Mostantól legjobb barátok?- Kérdezte megkönnyebbült mosollyal az arcán.
- Hát persze. Legeslegjobb barátok, örökre!- Mondtam én is megkönnyebbülve.
Hazakísért, és megkérdeztem tőle, hogy akar-e beszélni erről a dologról, de abban egyet értettünk, hogy ez egy oltári baromság volt mind a kettőnk részéről. Amikor anyunak elmeséltem ezt, akkor csodálkozott, de azt mondta, hogyha ez így van, akkor jól döntöttünk, és örül, hogy barátok maradtunk. Na igen, anyu mindig tudja, mit kell mondani és nem mellesleg én is így gondolom. Még 3 nap volt hátra a szünetből, ezért elmentem az osztálytársaimmal moziba és a csajokkal pizsi parti is volt. Utolsó nap apánál voltam és különösebben nem csináltunk semmi értelmeset. Újabban egyik szülőm sem kérdezi meg, hogy mi van a másikkal, és ha találkoznak, nem nagyon szólnak egymáshoz. Bár legalább nem veszekszenek. Otthon gyorsan vacsiztam, zuhanyoztam és már aludtam is. Holnap suli szóval, ha nem akarok karikás szemekkel menni, akkor nem kéne sokáig fennmaradnom.


2015. február 4., szerda

2. Fejezet Part 2: Járnál velem?

Sziasztok! Itt is van a megígért rész, ami bár megint rövid, remélem tetszik. Hétvégén jön még egy hasonló rövidségű rész, aztán próbálok hetente hozni ennél hosszabb részeket. Jó olvasást!
 Sky


- Ja igen itt vagyok. Én Sara Grow vagyok, szintén 14 éves. Nem tegeződhetnénk?- szóltam bele a telefonomba.
- Hát persze. Nos, akkor, szia.- Nem láttam, de gondoltam, hogy mosolyog. Hirtelen eszembe jutott az eredeti kérdésem.
- Na de mit keres nálad a telefon?- tettem fel újra a kérdést.
- Az utcán találtam. Ezek szerint édesanyádé?- kérdezte Peter.
- Igen. Merre találtad?- kérdeztem.
A Pilot cukrászda közelében.- kaptam meg a választ. Hirtelen ajtócsapódást hallottam és kissé megijedtem.
- Bocsi tudnád tartani egy kicsit?- szóltam bele ismét a telefonba.
- Persze…- a mondat többi részét meg sem várva futottam le a lépcsőn.
- Mikor megláttam anyut, teljesen megnyugodtam. Arcát látva rögtön elmondtam mindent.
- Anyu a telefonodat elvesztetted, és egy srác megtalálta, most ép vele beszélek, pillanat!!- Anya kissé elképedve nézett rám, de aztán arcán látszott, hogy megnyugodott, így ismét visszatértem Peterhez.
- Na szóval. Itt vagy még?- Kérdeztem kissé aggódva a fiútól.
- Hát persze.- hallottam Peter hangját.
- Bocsi de most ért haza anyukám. Nagyon megörült a hírnek, miszerint megvan a mobilja.
- Azt elhiszem!- Nevetett bele a srác a telefonba.
- Ööööö… Mikor tudnák érte menni. Mikor jó neked?- tettem fel a kérdésemet.
- Bármikor. Akár most is.- kaptam választ.
- Oké. Hol találkozzunk?
- Mondjuk a Pilot cukrászdában? Meghívlak egy sütire vagy üdítőre. Na?- Meglepet az ajánlata, de úgy döntöttem elfogadom.
- Hát jó. Elkérezkedek anyutól és akkor fél óra múlva a Pilotban. Rendben?
- Nekem oké. Akkor, szia!- köszön el.
- Várj!!
- Igen?- Kérdezte.
- Hogyan foglak megismerni?
- Hát nem tudom. Várj egy kicsit. Fekete motoros dzseki lesz rajtam és egy Sara feliratos táblával várlak az egyik asztalnál.- Az ötlete megnevettetett, de nem gondoltam, hogy meg is teszi ezt.
- Oké, akkor fél óra múlva. Szia!
- Szia.- Köszöntünk el egymástól. És bontottuk a vonalat.
Jöhetett anya meggyőzése.
Anyu elmegyek a telefonodért a Pilotba. Oké?- Reménykedtem a pozitív válaszban.      
-  Kivel mész?- Kérdezett vissza.
-Egyedül megyek, az a srác, aki megtalálta Peter Meghívott egy sütire. Na elmehetek??
- Jó de nem maradsz sokáig és viszel magaddal telefont. Oké?
- Rendben, Átöltözöm és indulok.- Rohantam fel az emeletre ujjongva. Gyorsan magamra kaptam egy rövid farmernacit és a kedvenc kék felsőmet. Kiegészítőnek pedig bőrkarkötőket választottam, a sminkemmel sem bajlódtam sokat: szájfény, szempillaspirál, szemceruza kombót tettem fel és farmerszínű Convers-emet húztam még fel. Elköszöntem anyutól, aki ellenőrizte, hogy nézek ki, és hogy van e nálam mobil. Mivel mindent rendben talált, elengedett. 15 perc alatt ott voltam és bementem a cukrászdába. Kerestem egy bőrkabátos srácot. De megakadt a szemem egy SARA feliratú táblán.- Először nem értettem a dolgot, aztán elröhögtem magam. Közben odaértem az asztalhoz, ahol egy irtó helyes napszemüveges baseball sapis srác várt rám.
- Szia! Peter ugye? Sara vagyok.- mondtam, mire levette a szemcsijét és gyorsan végigmért, majd mosolyogva nézett rám és ő is köszönt.
- Szia, igen én vagyok Peter. Nagyon csinos vagy.- Tette hozzá kacéran, mire kissé elpirultam.
- Szóval itt van anyud telefonja.- Adta át nekem a mobilt. Mire rámosolyogtam.
- Köszi. Örülök, hogy visszaadtad.
- Nos mit kérsz?- Kérdezte tőlem. Mire a sütemény kínálatot kezdtem böngészni.
- Talán egy… Hát nem is tudom.- Filóztam
- Te?- Kérdeztem tőle.
- Egy almás-mákos sütit.
- Na ne!!- Lepődtem meg.
- Miért?- Nézett rám kissé riadtan.
- Csak mert nekem is az a kedvencem.- Csodálkoztam még mindig.
- Akkor két almás-mákos süti lesz. Köszönjük.- szólt Peter az eladónak
- Rendben. Azonnal- Kezdte el kiszedni a pultból a rendelést az eladó hölgy.
- Te tudsz hangszeren játszani?- kérdezetem.
- Igen zongora, dob és tanulok gitáron. Te?
- Én is gitározok és zongorázok is.
Még vagy egy órán át beszélgettünk mindenféléről. Kiderült, hogy nagyjából ugyan azokat a dolgokat szeretjük, csak ő reálszakra jelentkezett, de ugyanoda, ahova én. Csevegésemet a telefonom csörgése szakította meg. Anya hívott haza. Peter elkísért haza és még kb. fél órát beszélgettünk a kapunkban és megbeszéltünk egy találkozót is holnap ugyanakkor, ugyanott.
Aztán elköszöntem tőle és bementem a házba, és visszaadtam anyunak a telefonját és elmeséltem neki, hogy holnap is szeretnék elmenni a Pilotba Peterrel. Nem is kellet sokáig kérlelni, hogy engedjen el. Nagyon megörültem ennek. Felmentem a szobámba és filmet néztem, miközben kaptam Petertől egy üzit és kb. 2 órán át SMS- eztünk. Majd chateltünk még egy órát. Mivel álmos voltam elköszöntem és el is aludtam. Másnap reggel 1 órakor keltem fel és mikor megláttam, hogy mennyi az idő, meglepődtem. Aztán bevillant, hogy negyed óra múlva találkozom Peterrel. Eszeveszett készülődésbe kezdtem és mivel anya már nem volt otthon bezártam a lakást és rohantam a találkozóra.
- Szia!
- Hello!- Köszöntöttük egymást Peterrel.
- Almás-mákos süti?- Kérdezte mosolyogva.
- Oké, de most én fizetek.- Peter kicsit ellenkezett, de nem engedtem, és én fizettem ki a sütinket.
Kb. egy órája csak beszélgettünk és arra eszméltem fel, hogy a kezemet fogja és folyamatosan nevet. Mikor észrevette, hogy a kezünket nézem, elmosolyodott és megszólalt:
- Baj?- csak ennyit kérdezett és azt kellett volna mondanom, hogy igen, de nem tettem.
- Öööö... Hát izéé…- Dadogtam egy sort, mire végre kiböktem:
- Nem.- Ó, a francba, hogy az a jó…..- Nem ezt kellett volna mondani!! Ezt nem hiszem el. Ilyen nincs! Most azonnal meg kell mondanom neki, hogy BAJ!! Áááááá!!
- Örülök. Figyelj én…- Kezdte, mire kíváncsian felnéztem rá.
- Igen?- Kérdeztem.
- Járnál velem?- Tette fel gyorsan a kérdést. Meglepettségemben pír öntötte el az arcom. Állj! Mi? Pirulok? Én nem ilyen vagyok, nem pirulok el egy sráctól, SOHA!
- Én nem, azaz igen, vagyis huh.- Már megint dadogtam, nee!
- Szóval nem.- Komorodott el az arca egy pillanat alatt. Nem tudom, hogy mi ütött belém akkor, de a gyomrom kicsit megremegett és végül zavartan válaszoltam.
- Igen.- Mondtam. Mire mosolyra húzódott a szája.
- Köszönöm. –mondta
Még beszélgettünk egy kicsit, majd hazakísért. Kisebb gombóccal a torkomban aludtam el. Holnap suli, van egy barátom, akit nem is tuti, hogy szeretek. Anya jól fogadta a témát és talán még örült is neki, bár még meg kell szoknia ezt.



2015. február 3., kedd

2. Fejezet Part 1:Az elmúlt időszak..

Sziasztok! Itt is van a 2. fejezet! Tudom, hogy nagyon rövid lett, de még két rész lesz ezen a héten kárpótlásul. Képzeljétek el, hogy a blog elérte a 120 megtekintést és van már egy rendszeres olvasóm is:D!!  De nem húzom tovább az időt, jó olvasást! Ja, és várom a véleményeteket!!


- Mi az, amit nem akartok elmondani nekem?- válaszoltam kérdéssel a kérdésére.
A szüleim csak kissé meglepetten és nagyon szomorúan néztek rám aztán hirtelen anya vett egy nagy levegőt és belekezdett a mondandójába.
- Kislányom, gyere, ülj le egy kicsit beszélni szeretnénk veled .- leültem a kanapéra és feszülten figyeltem a szüleimre. Apa vett egy nagy levegőt és belekezdett.
- Az a helyzet, hogy még Párizsba utazásod előtt eldöntöttük, hogy mi édesapáddal…
De ekkor nagy csörömpölés hallatszott a kertből. – A fene egye meg mi lehet ez?

Lou!!!- mi a fenét csinálsz? Engedd el azt a macskát! Elég legyen Louis, azonnal fejezd be!!!- szóltam a kutyámnak, na igen most már másfél éves, az én kis társam. De hirtelen eszembe jutott, hogy anyáék és gondoltam rákérdezek mit akartak mondani nekem.Anya, mit szerettetek volna nekem mondani az előbb?- kérdeztem kíváncsian szüleimtől.Nos kicsim, az igazság az, hogy mi édesapáddal úgy döntöttünk, hogy mi hát izé, sajnálom, de nekem is nehéz kimondani, de mi édesapáddal úgy döntöttünk, hogy elválunk egymástól.- mondta anyukám, és szomorúságot láttam megcsillanni a szemében. Még fel sem fogtam, hogy mit mondott, de hirtelen bevillant, hogy az egyik barátnőmnek is elváltak a szülei és egy hónapig teljes depresszióban volt, mert imádta a szüleit és óriásit csalódott bennük. Hirtelen tudatosult, mit mondott anya. Elválnak apával, aztán a másodperc törtrésze alatt ezer kérdés fogalmazódott meg bennem, amit azonnal fel kellett tennem anyáéknak.Na de mikor? Miért? Mióta? Apa, Anya! Válaszokat akarok! Most!- kiabáltam kissé kikelve magamból.
- Na de kicsim! Gyere be a lakásba, és ott beszéljük meg a dolgokat.- Nagy levegő vettem és bementem szüleimmel a házba. Leültünk a kanapéra és egy kis helyezkedés után föltettem egy rahedli kérdést, melyből megtudtam, hogy kb. 5 nap múlva, nem lesznek házasok hivatalosan sem. A hírek, melyeket a szüleimtől kaptam sokkoltak és a könnyeket is, belecsalták a szemembe. Egy hirtelen ötlettől vezérelve felrohantam a szobámba és hangosan bevágtam az ajtót magam mögött és lerogytam az ágyamba. Csak sírtam és sírtam, mígnem kopogtak az ajtómon. Gondoltam anya az, így hát nem szóltam egy szót sem, mivel nem voltam kíváncsi senkire a világon. Úgy döntöttem, hogy nem vagyok éhes, és így nem ettem vacsit
Másnap reggel. Vörös, bedagadt szemekkel, kócos hajjal és a tegnapi ruhámban ébredtem. Mikor ránéztem az órára nagyon megijedtem, mivel ma volt az első napom a suliban és már 20 perce tanítás volt. Lerohantam a konyhába, de csak egy cetlit és kihűlt szendvicseket találtam az asztalon. A cetlin ez állt:” Kicsim, gondoltam, hogy ma nem akarsz semmit csinálni, ezért erre a hétre kivettünk apáddal a suliból. Légy jó, este jövünk! Puszi: Anya”- Na tessék, még ez is! Most a szüleim azt hiszik, ha pátyolgatnak, akkor hamarabb túl leszek a dolgon. De azért annak örülök, hogy nem kell suliba menni-gondolkodtam hangosan.”

Na ennek fényében leírom azt, hogy ki is vagyok én. Tehát:

Név: Sara Maria Kate Grow
Anyja: Kate Middleton
Apja: Robert Grow
Született: 2000. január 26. (most 14 éves)
Egyéb:
Kedvenc ital: coca-cola, forró csoki
Kedvenc szín: tengerkék, barackvirág
Kedvenc állat: kutya, farkas
Érdeklődési kör: gitározás, írás, olvasás, sorozatnézés, éneklés
Hangszer: gitár, zongora
Beszélt nyelv: angol, francia, magyar
’’Mi lesz, he nagy lesz’’: újságíró, gitáros egy bandában, énekes
Álommunka: főszerkesztői állás egy divat magazinnál, gitározni és énekelni a bandámban
Kedvenc híresség: nagyon sok van
Tehát nagy vonalakban ez lennék én, mármint az igazi énem, nem a „kitalált” Sara.

……………………………………………………………………………………………..
És most jöjjön az elmúlt időszak, egészen a mai napig.

A válás óta eltelt 4 év. Anya eladta a cukrászdáját és elköltöztünk. 3 és fél évet Magyarországon töltöttünk (ahova Apa is követett minket így többet tudtam látni), és ott jártam suliba, szóval nagyjából hibátlanul beszélek magyarul. De anya fél éve úgy döntött, hogy visszamegy Cambridge-be és természetesen Apa ide is velünk jött. Abban a félévben magántanárhoz jártam, és csak dolgozatokat írtam meg a suliban. Idén kellett beadni a felvételiket, és úgy döntöttem, az ottani gimi humán szakára jelentkezem. Elég sokat készültem, és halálra izgultam magam, de a felvételim egészen jól sikerült és szerencsésen fel is vettek. Bár kicsit szomorkodtam azon, hogy csak a középmezőnybe jutottam, be az megvigasztalt, hogy felvettek, és hogy egyetlen volt osztálytársamat sem vették fel,így tiszta lappal indulok. Persze ez így bunkón hangzik, de már a Magyarországon sem tartottam velük a kapcsolatot, így nagyon keveset találkoztunk. Szóval ekkor az egyetlen barátom, az én hűséges kiskutyám volt, Lou (aki nem mellesleg angol cocker spániel). Vele osztottam meg miden örömömet és bánatomat is. De most a nyár utolsó napjait nem ilyen merengéssel akarom eltölteni. Holnapután suli. Már szétizgultam magam az első benyomás miatt. A gondolatmenetemet a mobilom csörgése szakította félbe. A kijelzőre nézve megállapítottam, hogy Anya hív. Gyorsan felvetem és nagy ijedtségemre, egy férfihang szólt bele:
- Halló? Ki az?- szólt bele, a számomra teljesen ismeretlen hang.
- Jó napot kívánok! Mit keres önnél Anyukám telefonja??- kérdeztem, talán kissé hisztérikusan.
- Kérem, nyugodjon meg! Én Peter Holdn vagyok, 14 éves tanuló. Megkérdezhetem, hogy ön kicsoda?- valami kedvesség volt abban a hangban, ami már előre szimpatikussá tette Petert.
- Elnézést ott van még??- hallottam újra a hangját. Hirtelen feleszméltem és gyorsan válaszoltam.


Ennyi lett volna a 2. rész. Talán kicsit rövid de a következő sem lesz olyan hosszú, de majd megpróbálok sietni velük. Becsszó. Ha olvastátok és tetszett, Akkor jelezzétek, hogy itt voltatok. Várom a véleményeteket! Köszi:D