1. Fejezet: Visszaemlékezés2. Fejezet Part 1:Az elmúlt időszak...
2. Fejezet Part 2: Járnál velem?
2. Fejezet Part 3: Legjobb barát. Sajnálom.
3 Fejezet:Robin?!
4. Fejezet: Az életedbe is kerülhet...
I'm Sara
2015. március 1., vasárnap
2015. február 24., kedd
Blogovin'
Sziasztok!
Barátnőm ajánlására csatlakoztam én is a Blogovinhoz! Arra szeretnélek megkérni titeket, hogy csatlakozzatok ti is és kövessetek ott is! Persze nem csak az én blogomat, hanem másokét is!
Az alábbi linken lehet megnézni az én blogomat!
Előre is köszi!
I'm Sara on Blogovin'
Sky
Barátnőm ajánlására csatlakoztam én is a Blogovinhoz! Arra szeretnélek megkérni titeket, hogy csatlakozzatok ti is és kövessetek ott is! Persze nem csak az én blogomat, hanem másokét is!
Az alábbi linken lehet megnézni az én blogomat!
Előre is köszi!
I'm Sara on Blogovin'
Sky
4. Fejezet: Az életedbe is kerülhet...
Sziasztok! Elnézést érek a késésért, de mint látjátok itt is van a 6. fejezet. A blog túllépte a 200 oldalmegjelenítést (pontosan 258), amiért nagyon hálás vagyok nekete:D Ha jártok a blogomon, hagyjatokm magatok után jelet légyszi, nagyon sokat jelentene! Az lenne még a kérdésem, hogy elég hosszú így egy fejezet, vagy legyenek hosszabbak? Előre is köszi:)
Jó olvasást!
- Robin?!- Hangom meglepettséget és
ijedtséget tükrözött.
A két fiú még midig meglepetten
nézett rám, amit már kezdtem egy kicsit kínosnak érezni, ezért
gyorsan megfordultam és futni kezdtem hazafelé. A szívem a
torkomban dobogott az izgalomtól, féltem, hogy elkapnak vagy
hasonló. Miközben ilyesmiken gondolkoztam, nem néztem a lábam elé
és egy óriásit zakóztam egy kiálló gyökérben. Na de mit keres
itt egy gyökér? Már rég ki kellett volna érnem az erdőből, hol
a csudába vagyok egyáltalán, mert hogy nem ismerem a környéket,
az tuti. Nem volt időm tovább gondolkozni, mert hangokat hallottam
a hátam mögül, és később ki tudtam venni belőlük egy
beszélgetést.
- Azonnal gyere vissza! Még nem
végeztünk veled Tomas!- Ez Robin hangja. Szóval a másik fickó
Tomas.
- Ha nem takarodsz el innen azonnal,
azt a kiscsaj bánja!- Mi van? A „kiscsaj” valószínűleg én
vagyok. Na ne, én nem is csináltam semmit. Idegességemben
sikítani, sőt üvölteni tudtam volna,de azzal elárultam volna
magamat az egyre közeledő hangok tulajdonosainak.
- Sarat hagyd ki ebből az egészből.
Ez a kettőnk ugye, nem keverhetsz bele egy harmadik személyt, aki
ráadásul semmit sem csinált. Még egyszer mondom, Hagy békén a
lányt!
- Mert ha nem akkor mi lesz, ha?
- Azt mondtam hagyd békén Sarat! Ha
nem mersz ellenem harcolni, akkor ne egy lányt használj
menekülésre! Gyáva féreg vagy Tomas!!- Ekkor egy sátáni kacaj
hangzott fel a fülem mellett, majd valaki a fülembe suttogott.
- Most megvagy kicsikém!- A sokktól
nem jött ki hang a számon, csak lemerevedve álltam ott Tomas
előtt, aki perverzül méregetett engem még mindig. Mikor sikerült
meg találni a hangom, elüvöltöttem magam.
- Robin! Segíts!- Erre egy kéz
szorítását éreztem a csuklómon, és egy másikat a számon. A
fiú aki lefogott, elkezdett vonszolni magával, majd meglökött egy
kicsit. Elvesztettem az egyensúlyomat és a földre zuhantam
egyenesen Robin lábai elé, akidten segített föl.
- Jól vagy?
- Jó persze, csak asszem vérzik a
térdem. Hála ennek a baromnak, elszakadt a kedvenc nadrágom.-
Miközben Robin azzal volt elfoglalva, hogy jól vagyok-e és én meg
javában szidtam Tomast, valaki újra lefogott és a nyakamon éreztem
a leheletét.
- Ne merészeld!- Robin már remegett a
dühtől, és majdnem nekirontott a támadómnak.
- Még egy lépés és nem lesz már
kit védened! Jól gondold meg, mit csinálsz!- Robin káromkodott
egy sort, majd kis gondolkozás után újra megszólalt.
- Mit akarsz tőlem?
- Jól tudod te azt!- különösebben
nem értettem, miről van szó, de nem mertem megszólalni sem, mert
féltem ettől a Tomastól, még a végén megöl.
- Hagyd ki ebből Sarat! Azt mondtam,
engedd el!!- Már sokadszorra ismételte el ezt Robin, de még mindig
csak gúnyos nevetés jött válaszul. Már épp kezdtem volna
gondolkodni, hogyan menekülhetnék el innen, mikor Éles fájdalom
hasított a nyakamba. Felüvöltöttem. Ez a vadállat megharapott.
Kapálózni akartam, de egyrészt erősen fogott, másrészt az erőm
kezdett elhagyni és nem tudtam már gondolkodni sem. Csak annyit
észleltem, hogy a fejem koppan, majd kiabálások és elsötétült
minden.
/Robin/
Megharapta. Az a mocsok megharapta
Sarat. Hirtelen mozdulni sem tudtam, de másodperceken belül
felfogtam a történteket. A földön fekvő lányhoz rohantam és
megnéztem, hogy él-e még. Szerencsére még lélegzett, bár elég
gyengén, úgy tűnik túl sok vért veszített.
- Na mi van Robin?
- Ezt nem úszod meg szárazon Tomas,
most tényleg kicsinállak!- Az düh okozta adrenalin átjárta a
testemet és nekirontottam a fiúnak.
- Tudod, hogy nem szabad emberre
támadni ugye? Mért is kérdezem, hiszen biztosan tudod. Akkor miért
tetted? Miért kellett megszegni a szabályt? Ha?- Sejtettem mi a
válasz, de reméltem tévedek.
- Na vajon miért? Mire valók a
vámpírok, ha nem arra, hogy szabályt szegjenek?
- De ott vannak azok a vámpírok, akik
megpróbálnak békességben és normálisan élni, vérontás
nélkül. Ők nem szegnek szabályt, akkor te mért teszed?
- Azok nem igazi vámpírok, ki lettek
tagadva. Emlékszel? Mi vagyunk az igaz vámpírok, mi akik
évezredekre visszanyúló hagyományt követnek. Na de ha
megbocsátasz most lelépnék, neked meg figyelni kéne a lányra.
Még a végén baja esik.
- Gyáva féreg! Egyszer még
találkozunk, és akkor nem tudsz elmenekülni!
- Na persze! Hogy oda ne rohanjak! Na
csá!- Ezzel felszívódott. Ekkor néztem csak végig magamon, pólóm
sáros és szakadt. Oldalamon horzsolás húzódott végig, lábam
több helyen vérzett,és a karomat is sok seb díszítette.
Különösebben nem érdekelt, mert volt egy ennél sokkal fontosabb
dolgom is, Sara. Tekintetem a földön fekvő lányra tévedt, majd
gyorsan előkaptam a mobilom és rárcsáztam.
- Hello haver, hol a csudában vagy?
- Szia James! Kéne egy kis segítség!
Tudnál jönni?
- Mit csináltál már megint? Hol vagy
és kit vigyek?- Hangja kissé idegesen csengett.
- Az erdőben vagyok, közel a tóhoz,
Tomas megharapta Sarat. Szóval siessetek és kell a doki is!!
- Te jól vagy?
- Persze jól. Csak van egy pár sebem,
de nem vészes. De nagyon siessetek, mert Sara elájult, olyan sok
vért veszített.
- Rendben sietünk, de a többiek le
fogják harapni a fejedet, hogy kihagytad őket a buliból.- Röhögött
a telefonba-
- Majd legközelebb jöhetnek ők is.
De gyertek már! Hozz 2 embert, meg az orvost. Siessetek! Szia!
- Jól van na, megyünk. Szia!-
Leraktuk a telefont én meg gyorsan Sarahhoz mentem és felemeltem a
földről. Megnéztem a nyakát ahol egy jó nagy harapásnyom
díszelgett. Erre, ha lehet még jobban dühös lettem, de nem volt
időm tovább gondolkodni, mert megjöttek a többiek. A terepjáróból
kiszállt James, Nick, és Jane doki. Fura volt dokinak hívni, mivel
még csak 18 éves volt, de profi a szakmájában.
- Itt vagyunk! Tyű, nagyon szarul
festesz!
- Kösz Nick! Igazán kedves, de inkább
engedjétek Janet Sarahoz!
- Mi a francot műveltél? Hogy nézel
ki? Ki ez a lány? Te jó és Robin, a sírba viszel!- Jane szokásos
kisebb kirohanásának egyike. Na igen…
- Szia, Jane! Figyelj elájult, mert
Tomas megharapta és túl sok vért vesztett! Tudsz neki segíteni?
–Mondtam el a lerövidített sztorit sokadszorra.
- Igen, persze! Fiúk! Emeljétek föl
óvatosan és vigyétek a kocsiba! Aztán Robin és én hazasietünk,
vele, ti meg a másik kocsival mentek!! Mozgás!- Kijelentése nem
kis elégedetlenséget okozott, de már megtanultuk, hogy nem
tanácsos ellenkezni egy ilyen orvossal. Miután Sara a hátsó
ülésre került, beszálltam élőre és Jane túllépve minden
sebességkorlátot, száguldott a központig. engem elparancsolt
fürdeni, és aludni, de annyit még láttam, hogy a még mindig
eszméletlen lányt két nővér kíséri már hordágyon egy orvosi
szoba felé. Gyorsan lezuhanyoztam, majd a kimerültségtől hamar
elaludtam, bár remélni mertem, hogy Saranak semmi baja. Többször
gondoltam arra, hogy megnézem,de nem volt erőm veszekedni egy
csapat nővérrel és orvossal, így aztán inkább aludtam.
/Sara/
Nem sok mindent érzékeltem a
körülöttem lévő világból, csak zajokat, meg zötykölődést,
suttogást és semmi mást. Nem tudtam megmozdulni, sem beszélni,
sem reagálni semmire. Most viszont mintha kiabálnának. Pontosan
veszekednének. Mintha ismerős lenne az egyik hang. Megvan, Robin.
- Figyelj Robin! Még nem mehetsz be
hozzá! Alszik, legalábbis úgy tűnik, hogy alszik.
- Mi az, hogy úgy tűnik?
- Nem nagyon akarok vizsgálgatni rajta
semmit. Baj is lehet belőle.
- Milyen baj? Nem értelek. Azt
mondtad, hogy tudsz neki segíteni!
- Segítettem is neki, de az állapota
sokkal súlyosabb, mint hittem. Sajnálom de…
- De…Mi?- Ezeket a szavakat Robin már
majdnem üvöltötte. Megpróbáltam beszélni, de csak
felismerhetetlen hangok jöttek ki a számon. Újra próbálkoztam,
és most végre sikelt.
- Lehetne, hogy nem üvöltesz?
Széthasad a fejem!- Mind a ketten meglepetten fordultak felém, majd
egy nővér jött oda és elkezdett valamit nyomkodni mellettem egy
monitotron.
- Sara! Na végre, hogy felébredtél!
Hogy érzed magad?
- Őszintén? Szarul.- Erre már
nevetnem kellett.
- Szia! Én Jane East vagyok, az
orvosod.- Egy kb. 18 éves csaj állt előttem. Ő lenne az orvosom?
- Szia! Én Sara Grow vagyok.
Megtudhatnám, hol vagyok?
- Egy kórházban, a 163-as teremben.-
Ezt már Robin mondta, Jane háta mögül. Mivel úgy tűnt, nem
szándékoznak többet mondani, inkább hagytam a kérdést.
- Sara mire emlékszel? Mármint
azelőtt, hogy elájultál volna.- Elmeséltem nekik a történetet,
onnantól kezdve, hogy a tóhoz indultam, mindent.
- De nem értem, ha elájultam akkor
miért érzékeltem a hangokat?
- Ez a vámpírharapás hatása. Tompán
érzékeled a körülötted lévő dolgokat, de nem tudsz tenni
semmit ellenük.
- Jane, elkezdtél mondani valamit az
előbb, csak beleszóltam. Mi lenne az?- Én és Robin is kérdőn
néztünk a dokira, aki nagy levegőt vett és befejezte a mondatot.
- Mivel túl sok vért veszítettél és
egy nagyobb beavatkozás az életedbe is kerülhet, nem mertem
csinálni semmi komolyabbat, de most viszont...- Itt abbahagyta, vett
még egy nagy levegőt majd folytatta.
- Viszont a túlélési esélyeid
nagyon kicsik.
- Mennyire?- Nem is gondoltam végig
mit mondok, csak kicsúszott a számon.
- Sara, vagy meghalsz, vagy átváltozol.
2015. február 14., szombat
3 Fejezet:Robin?!
Sziasztok! Itt is van az 5. rész. Szereintem egészen jól sikerült, de kíváncsi vagyok a véleményetekre is.! Várom a komikat!!Ja és boldog Valentin-napot mindenkinek:)
Jó olvasást!
Suli. Na igen. Sok tinivel ellentétben
én szeretek oda járni bár a tanulás már egy másik téma. Mivel
reggel késésben voltam gyorsan felkaptam egy farmert és egy meleg
pulcsit, feltettem egy minimális sminket és siettem a suliba,
nehogy elkéssek. Már éppen beértem az épületbe mikor egy
kellemetlen hangot hallottam meg a hátam mögül. Na már csak ő
hiányzott.
- Mi van Sara, útközben megtéptek a kutyák, vagy beleszaladtál egy bokorba, esetleg viharba kerültél?- Nem értettem, hogy mire céloz ezért felvont szemöldökkel néztem rá. Már éppen vissza akartam vágni, de megelőzött.
- Várj, ne mondj semmit kitalálom. Reggel nem néztél tükörbe és a kávé is kimaradt. Ugye? –Gúnyos vigyora sem segített semmit. Úgy döntöttem, hogy nem veszek erről a srácról tudomást, és faképnél hagyom, de ő csak röhögött tovább.
- Barom arcú seggfej! -morogtam.
- Hogy mondta Miss. Grow? – Szólalt meg mögöttem valaki. Jaj ne Mr. Corner volt, az igazgató. Aki nem mellesleg utál, bár lehet, hogy üldözési mániám van. Ki tudja…
- Semmi, semmi. Jó reggelt kívánok igazgató úr.- Próbáltam kedves lenni, de így is csak egy grimaszt kaptam válaszul.
- Áh… Gondoltam. Nem nézett tükörbe reggel kisasszony?- Miért szívat ma mindenki ezzel. Mi a baj velem? Válaszképp gyorsan megráztam a fejem és beszaladtam a mosdóba és belenéztem a tükörbe. Mikor megláttam a tükörképemet, majdem elkezdtem sikítani, de inkább gyorsan előkerestem a táskámból a fésűmet. Reggel elfelejtettem megfésülködni és a hajam úgy állt, mint akit megcsapott a 220. Bár a kávé is elmaradt nem volt szép Josh-tól, hogy korán reggel kinevet, bár ő mindig ezt teszi. Miután rendbe szedtem a lobboncomat, még egyszer ellenőriztem magam a tükörben és indultam az osztályba. Köszöntöttük egymást a többiekkel majd megindultam a helyem felé, miközben Lisával, az egyik osztálytársammal beszélgettem. Megszokásból leraktam a táskám a pad mellé és ráültem a padomra, hogy tovább beszélgethessek a lánnyal. De hirtelen krákogást hallottam magam mellől, és oldalra néztem egy srácot pillantottam meg, amint unottan néz rám és a helyemen ülve, telefonozik
- Hé, itt én ülök, keress
magadnak másik helyet. – Úgy tűnik ma a bunkó énem akar
érvényesülni, na mindegy. Erre a kijelentésemre felém fordult
és tekintetét az
enyémbe fúrta. Lágy borzongás
járt át, és elvesztem a szemeiben, amik koromfeketék voltak, bár
az egyik, mintha inkább sötétkék lenne és nem fekete. Mikor
rájöttem, hogy mit csinálok, elfordultam és kissé (na jó
nagyon) elpirultam. Mint egy cékla. De minden észérvem ellenére
még egyszer végigmértem és akkor fedeztem fel, hogy milyen
helyes. Barna edzőcipőt, fekete farmert és gördeszka mintás
kapucnis pulcsit viselt, mellé egy sötétbarna bőrkarkötőt.
Baseball sapija lazán volt a fejére dobva, de kikandikált alóla
gyönyörű éjfekete haja. Elmélkedésemet a tanár szakította
meg, mivel bejött az osztályba. Kérdőn néztem a srácra, aki
csak sóhajtott egy nagyot és beült a szomszéd padba. Elégedetten
nyugtáztam, hogy nyertem. A tanár elmondta a szokásos monológot,
hogy újra suli és össze kellene szednünk magunkat, majd
belekezdtünk a töribe. Alapból nagyon szeretem ezt a tantárgyat,
mégis valahogy nem okozott örömet az ókori görög mitológia
fejtegetése. Állandóan a mellettem ülő srácot néztem. Volt
benne valami, valami különleges, valami természetfeletti. Áh,
mit hadoválok én itt össze, nem is tudom, hogyan gondolhatok
ekkora baromságokat. Szóval a görög mitológia… Ezek után, a
nap gyorsan eltelt, és már csak egy óra volt hátra, matek.
Alapból nem megy rosszul a tantárgy, de mégis néha azt érzem,
hogy teljesen hülye vagyok hozzá. Pechemre pont az igazgatót
fogtuk, ki, aki köztudott, hogy utál minket. Szép kis matekóra
lesz, de ez csak megérzés. Mit is veszünk? Ha jól emlékszem,
akkor… Ja persze, algebra.- Szóval 2xy+…- Hallottam meg a tanár hangját. Hirtelen észbe kaptam, mert már megint az új srácot néztem. Csak remélni mertem, hogy nem vette észre, mert akkor jót szórakozhatott rajtam.
- Miss. Grow figyel rám egyáltalán?- Mr. Corner hangja ébresztett fel elmélkedésemből. Gúnyos hangját meghallva tudtam, hogy tényleg nem lesz nyugis matekom.
- Persze, figyelek, elnézést kérek igazgató úr.- Mondtam kissé mézesmázosan, amire egy mérges szempár, és pár elfojtott nevetés volt a válasz.
- Nos akkor legyen szíves kijönni és megoldani a példát az imént tanultak szerint. –Hogy mi? Új anyagot vettek és én nem is figyeltem? Basszus, ilyen nincs…
- Ne haragudjon, de az, az igazság, hogy nem nagyon értem ezt az új anyagot.- Próbáltam kimenteni magam, de kevés sikerrel.
- Látom, tényleg nem figyelt, Miss. Grow. Nem vettünk semmilyen új anyagot, csak gyakoroltunk. -Mi van? Na erre már mindenki röhögött, én meg csak pirultam, mint a paprika. Hirtelen oldalra sandítottam, és még jobban vörösödtem, amikor láttam, hogy Ő (mármint az új srác) is röhög rajtam. Rohadt jó…
- Ööö. elnézést kérek…
- Mindegy, magától nem is lehet mást várni.- Hát kösz, kedves. Ekkor felharsant a csengő, na végre mehetek haza. És még van 4 nap suli… Jaj…
Péntek van. A új sráccal, mint
kiderült Robin Grey (kicsit fura, de azért szép neve van) párszor
már beszéltünk, de nem túlságosan fontos dolgokról. Még nem
ismerem, de már most nagyon tetszik. Na jó, nincs miért hazudni,
azt hiszem szerelmes vagyok. De csak azt hiszem… Ezek a gondolatok
akkor születtek a fejemben, amikor épen hazafelé ballagtam a
suliból. Most lesz két napom pihenni és megismerni anya új
pasiját. Azt mondta még talán szerdán, hogy megismert valakit és
szeretné nekem bemutatni. Természetesen először nagyon kiakadtam,
és ecseteltem neki, hogy nem akarok mostohaapát, de aztán
belegondoltam, hogy anyu az utóbbi időben sokkal boldogabb és
felszabadultabb. Nem lehet olyan rossz az a férfi, legalább is
remélem, hogy nem. Asszem három hónapja vannak együtt és komoly
a dolog, de anya először szeretné kikérni a véleményemet. Mikor
hazaértem, beköszöntem és levettem a kabátom, a táskám meg
ledobtam a napaliba. Amikor anya szólt, hogy menjek enni, besiettem
a konyhába, és egy férfit láttam ülni a széken háttal nekem.
Anya pasija.. Nyugi Sara, nagy levegő, nyugi… Mikor a férfi elé
kerültem, szélesen mosolyogva köszöntem neki. Valahonnan ismerős
volt, mintha… Hirtelen beugrott. Ez az ember.. Ez az ember nem más,
mint..
- Anya, te miért nem mondtad, hogy
VELE vagy együtt, ha?- Hangom élesebb és szemrehányóbb volt,
mint ahogy szerettem volna. Mikor erre rájöttem, pirulva kértem
elnézést anyutól.
- Ne haragudj, csak akkor rendesen
felöltözöm, meg ilyesmi.- Anya, és Vilmos herceg is kikerekedett
szemmel nézett rám, majd kitört belőlük a röhögés. Értetlenül
álltam a szoba közepén és figyeltem, ahogy a két felnőtt szakad
a röhögéstől.
- Megtudhatnám, hogy mi ilyen vicces?
Nem hiszem, hogy ezen nevetnivaló lenne. Már bocsi, de szerintem
nem mindenki jön arra haza, hogy Vilmos herceg ül a házukban. Nem?
- De igen kicsim, ne haragudj. Na
szóval, Sara, ő itt Vilmos. Vilmos, ő itt a lányom, Sara.-
Megtörtént a bemutatkozás, már a kezdeti sokkon is túl voltam
és már rég beszélgettünk Vilmossal. Nagyon fura így hívnom, de
megkért, hogy tegezzem. Hűha, tegezem Vilmos herceget!! Na mindegy.
Amúgy kifejezetten szimpi nekem és egyáltalán nem olyan,
amilyennek elképzelten. Miközben ezen agyaltam, arra figyeltem fel,
hogy Vilmos letérdel anya elé. Nekem és anyunak is tátva maradt a
szánk.
- Kate Middleton, ezennel ünnepélyesen
megkérem a kezedet, blablabla… Na szóval, hozzám jössz
feleségül?
- Én.. izé- Anya nem tudott mit
mondani erre és egy picit elfordult felém, mire alig észrevehetően
bólintottam. Erre elmosolyodott és visszafordult Vilmoshoz.
- Igen. Igen, hozzád megyek. – Mikor
kiörömködték magukat, anya megkérdezte, hogy nem bánnám-e, ha
nem itthon aludna, mire gondolkodás nélkül rávágtam, hogy csak
akkor, ha én lehetek a koszorúslány az esküvőjükön. Erre csak
nevetve bólintottak. Gyorsan elbúcsúztam anyutól és a leendő
mostohaapámtól, majd bevackoltam magam az ágyamba laptopommal és
utánanéztem kicsit ennek, a Vilmosnak, meg hogy milyen elvárások
vannak, ha beházasodsz egy királyi családba stb. Nagyon fura lesz
a kastélyban lakni, sőt a nyilvánosság elé állni, nem tudom
milyen, ha az embernek mostohaapja van, leszek barátaim, járhatok-
e suliba, vagy magántanár kell? Ilyen és ehhez hasonló gondolatok
kavarogtak a fejemben, miközben feküdtem az ágyamon. Úgy
döntöttem, erről majd Vilmost és anyát fogom megkérdezni, addig
is nem agyalok feleslegesen. Még gépeztem egy kicsit, de nap
eseményi túlságosan leszívták az energiámat.
Reggel, mint egy zombi, úgy keltem ki
az ágyamból, és mentem elreggelizni. Ránéztem az órára és
észrevettem, hogy 5 perc múlva 8 óra lesz.
- A csudába, el fogok késni!!-
Felrohantam a szobámba készülődni, majd a vállamra kaptam a
táskám és lehúztam a telefonomat a töltőjéről. Gyorsan
megnéztem mennyi az idő, de megakadt a szemem a kijelzőn,
miszerint ma szombat ma. Na jó ez tuti rosszul jár, nem lehet
szombat. Fura, de a naptáramra és a napi újságra is szombat volt
írva, mire rájöttem, hogy tegnap péntek volt, tehát ma szombat
van, szóval nincs suli.. Én barom, na mindegy. Gyorsan felkaptam az
otthoni szerelésemet, majd tanultam egy pár órát. Hirtelen
kivágódott az ajtó, és anya jött be rajta örömtől csillogó
szemekkel.
- Kicsim képzeld, kiderült, hogy
valamelyik felmenőnk valami magas rangú ember volt, szóval most
már akadály nélkül házasodhatunk össze Vilmossal!
- Ennek nagyon örülök, de lenne itt
egy pár dolog…- Feltettem neki a kérdéseimet, mire
megnyugtatott, hogy semmi baj nem lesz, továbbra is suliba fogok
járni, bár a nyilvánosságot, amennyire lehet, kerüljem, és hogy
két hét múlva költözünk a Cambridge-kastélyba. Elkezdtünk hát
csomagolni és kiválasztani az új szobám színét.
Eltelt 2 hónap. Ennyi idő kellett,
hogy átköltözzünk és megszokjam az új környezetet. Nagyon
ürülök, hogy anya is boldog és mindenki kedves velem, még a
mostohaapám is. Nála jobb pótaput nem is kívánhatnék, kedves,
ha bármi bajom van, megérti, nem erőlteti a média előtti
jópofizást (bár, ezt muszáj), nem bánja, ha nem jelenek meg
minden hivatalos eseményen és nem kell méregdrága, szerintem
ronda ruhákban járnom. Szóval lehetek átlagos 15 éves lány.
Mivel tavaszi szünet van, ezért 2 hétig nyugodtan azt csinálok,
amit akarok. Úgy döntöttem kimegyek a kedvenc helyemre, az erdőbe,
és olvasgatok egy kicsit a tavacskámnál. Természetesen nem az
enyém, de rajtam és Peteren kívül csak a turisták mászkálnak
erre, így hát „lefoglaltam”. Kezdett sötétedni, és úgy
döntöttem elindulok haza, bár szeretek az erdőben este
sétálgatni, anyu tuti szívrohamot kapna, ha nem érnék haza
időben, és jobb a békesség. Gondolatmenetemet dulakodás hangja
zavarta meg, el kellett volna menekülni, de a kíváncsiságom
győzött. Egy fa mögé lopództam és onnan figyeltem amint két
velem egykorú fiú karddal (ami mellesleg nem tudom, hogy
kerülhetett oda) póbálják megölni egymást. Szerettem volna
leállítani őket, de nagyon meg voltam rémülve. Mikor rávettem
magam a menekülésre, egy vastagabb faág eltört a lépteim alatt.
Ijedtemben ugrottam egy nagyot, majd visszanéztem a két srácra,
akik kikerekedett szemmel figyeltek engem. Az időközben feljött
hold fénye megvilágította arcukat. Az egyik mintha ismerős lett
volna, de a másikat életembe nem láttam még. Ekkor
villámcsapásként ért a felismerés, és teljen elfogott a
rémület.
- Robin?!- Hangom meglepettséget és ijedtséget tükrözött.
2015. február 9., hétfő
2. Fejezet Part 3: Legjobb barát. Sajnálom.
Eltelt fél év. A sulival minden
rendben. Sok barátom, van, és jól beilleszkedtem, de legjobb
barátomnak inkább nevezném Petert. Na igen, Peter. Még minding
együtt vagyunk, és mindent megosztunk egymással, mint a legjobb
barátok. Együtt ünnepeltük meg a 15. szülinapomat is. Egy
nyakláncot kaptam tőle kinyitható szív alakú medállal, amibe
beleragasztottam egy képet, amin a családom, Peter és a kutyám is
szerepel. Azóta e sem vettem csak tesi órán kellett megválnom
tőle. Ma megint találkozunk Pet-tel ( ez lett a beceneve) A
szokásos helyünkön, a Pilotban.
Már egy órája ott voltunk és
síszünet lévén csak beszélgettünk, és kottákat cserélgettünk.
Egyszerre csak közel hajol hozzám és
érzem a leheletét a bőrömön. Meg akart csókolni, a szívverésem
egyre gyorsabb lett és egy pillanatra melegség öntött el. Aztán
egy másik pillanatban már táskámat és kabátomat felkapva
rohantam ki a Pilotból. Nem tudtam, hogy mit és miért csinálok,
csak azt tettem, amit abban a pillanatban biztosan tudtam. Tudtam,
hogy nem fogom megcsókolni Petert. Soha, semmilyen körülmények
között. Eleinte nem tudtam, miért, de aztán rájöttem. Nem úgy
szeretem Pet-et, mint ahogyan ő engem. Én a legeslegjobb
barátomként tekintettem rá. Nem Úgy szerettem. Becsaptam,
kihasználtam, egy szemét vagyok. Ezek jutottak először eszembe.
Visszatartottam könnyeimet, és megijedtem, amikor egy kezet éreztem
a vállamon. Peteré volt. Erőt vettem és szembefordulta vele.
Mielőtt még bármit is mondhatott volna, én úgy döntöttem, hogy
mindent tisztázok vele. Még ha ezek után látni sem akar. Nagyot
sóhajtottam és belekezdtem.
- Ne Peter, ne mondj semmit. Sajnálom, de beszélnünk kell.- Láttam a szemében a szomorúságot, de nem akartam tovább becsapni. Tehát folytattam.- Szóval úgy „jártunk”, hogy nem is szerettük egymást, te jó ég!- Mondtam macskakarmokat rajzolva a levegőbe.
- Nagyon kérlek légy teljesen őszinte. Mit jelentek neked? Legjobb barát, vagy szerelmes vagy belém?- Meglepett arcát látva elbizonytalanodtam, de ezt egy újabb sóhajjal elintéztem, és kérdőn néztem fel rá. Csodálkoztam, hogy nem firtatja a dolgot.
- Legyen az, hogy háromig számolok, aztán teljes őszinteséggel kimondjuk, ki nekünk a másik, de senki sem sértődik meg. Rendben?- Fejeztem be egy kérdéssel a mondandómat-
- Oké.- Hallottam a hangján, hogy mennyire megviseli ez az egész, de mégis folytattam.
- Tehát 1… - mondtam.
- 2.. számolt ő is.
- 3…- fejeztem be.
- Legjobb barát. Sajnálom.- Óriási kő esett le a szívemről, amint ezt kimondtam. De amikor meghallottam az ő válaszát, nagyon meglepődtem.
- Legjobb barát. Kérlek, ne haragudj.- Erre a kijelentésre kissé mind a ketten megijedtünk. Én megkönnyebbültem, ő pedig azon csodálkozott, hogy mit mondtam az előbb.
- Igen, és sajnálom. Nem akartalak becsapni. Tudom, szemét vagyok, kérlek, ne haragudj.
- Nem. Én sajnálom, nem lett volna szabad ezt tennem veled. Megbocsátasz?- Kérdeztem bűnbánóan.
- Igen. Mostantól legjobb barátok?- Kérdezte megkönnyebbült mosollyal az arcán.
- Hát persze. Legeslegjobb barátok, örökre!- Mondtam én is megkönnyebbülve.
Hazakísért, és megkérdeztem tőle, hogy akar-e beszélni erről a dologról, de abban egyet értettünk, hogy ez egy oltári baromság volt mind a kettőnk részéről. Amikor anyunak elmeséltem ezt, akkor csodálkozott, de azt mondta, hogyha ez így van, akkor jól döntöttünk, és örül, hogy barátok maradtunk. Na igen, anyu mindig tudja, mit kell mondani és nem mellesleg én is így gondolom. Még 3 nap volt hátra a szünetből, ezért elmentem az osztálytársaimmal moziba és a csajokkal pizsi parti is volt. Utolsó nap apánál voltam és különösebben nem csináltunk semmi értelmeset. Újabban egyik szülőm sem kérdezi meg, hogy mi van a másikkal, és ha találkoznak, nem nagyon szólnak egymáshoz. Bár legalább nem veszekszenek. Otthon gyorsan vacsiztam, zuhanyoztam és már aludtam is. Holnap suli szóval, ha nem akarok karikás szemekkel menni, akkor nem kéne sokáig fennmaradnom.
2015. február 4., szerda
2. Fejezet Part 2: Járnál velem?
Sziasztok! Itt is van a megígért rész, ami bár megint rövid, remélem tetszik. Hétvégén jön még egy hasonló rövidségű rész, aztán próbálok hetente hozni ennél hosszabb részeket. Jó olvasást!
Sky
- Ja igen itt vagyok. Én Sara Grow vagyok, szintén 14 éves. Nem tegeződhetnénk?- szóltam bele a telefonomba.
Sky
- Ja igen itt vagyok. Én Sara Grow vagyok, szintén 14 éves. Nem tegeződhetnénk?- szóltam bele a telefonomba.
- Hát persze. Nos, akkor, szia.- Nem
láttam, de gondoltam, hogy mosolyog. Hirtelen eszembe jutott az
eredeti kérdésem.
- Na de mit keres nálad a telefon?-
tettem fel újra a kérdést.
- Az utcán találtam. Ezek szerint
édesanyádé?- kérdezte Peter.
- Igen. Merre találtad?- kérdeztem.
A Pilot cukrászda közelében.-
kaptam meg a választ. Hirtelen ajtócsapódást hallottam és kissé
megijedtem.
- Bocsi tudnád tartani egy kicsit?-
szóltam bele ismét a telefonba.
- Persze…- a mondat többi részét
meg sem várva futottam le a lépcsőn.
- Mikor megláttam anyut, teljesen
megnyugodtam. Arcát látva rögtön elmondtam mindent.
- Anyu a telefonodat elvesztetted, és
egy srác megtalálta, most ép vele beszélek, pillanat!!- Anya
kissé elképedve nézett rám, de aztán arcán látszott, hogy
megnyugodott, így ismét visszatértem Peterhez.
- Na szóval. Itt vagy még?- Kérdeztem
kissé aggódva a fiútól.
- Hát persze.- hallottam Peter
hangját.
- Bocsi de most ért haza anyukám.
Nagyon megörült a hírnek, miszerint megvan a mobilja.
- Azt elhiszem!- Nevetett bele a srác
a telefonba.
- Ööööö… Mikor tudnák érte
menni. Mikor jó neked?- tettem fel a kérdésemet.
- Bármikor. Akár most is.- kaptam
választ.
- Oké. Hol találkozzunk?
- Mondjuk a Pilot cukrászdában?
Meghívlak egy sütire vagy üdítőre. Na?- Meglepet az ajánlata,
de úgy döntöttem elfogadom.
- Hát jó. Elkérezkedek anyutól és
akkor fél óra múlva a Pilotban. Rendben?
- Nekem oké. Akkor, szia!- köszön
el.
- Várj!!
- Igen?- Kérdezte.
- Hogyan foglak megismerni?
- Hát nem tudom. Várj egy kicsit.
Fekete motoros dzseki lesz rajtam és egy Sara feliratos táblával
várlak az egyik asztalnál.- Az ötlete megnevettetett, de nem
gondoltam, hogy meg is teszi ezt.
- Oké, akkor fél óra múlva. Szia!
- Szia.- Köszöntünk el egymástól.
És bontottuk a vonalat.
Jöhetett anya meggyőzése.
Anyu elmegyek a telefonodért a
Pilotba. Oké?- Reménykedtem a pozitív válaszban.
- Kivel mész?- Kérdezett vissza.
-Egyedül megyek, az a srác, aki
megtalálta Peter Meghívott egy sütire. Na elmehetek??- Kivel mész?- Kérdezett vissza.
- Jó de nem maradsz sokáig és viszel magaddal telefont. Oké?
- Rendben, Átöltözöm és indulok.- Rohantam fel az emeletre ujjongva. Gyorsan magamra kaptam egy rövid farmernacit és a kedvenc kék felsőmet. Kiegészítőnek pedig bőrkarkötőket választottam, a sminkemmel sem bajlódtam sokat: szájfény, szempillaspirál, szemceruza kombót tettem fel és farmerszínű Convers-emet húztam még fel. Elköszöntem anyutól, aki ellenőrizte, hogy nézek ki, és hogy van e nálam mobil. Mivel mindent rendben talált, elengedett. 15 perc alatt ott voltam és bementem a cukrászdába. Kerestem egy bőrkabátos srácot. De megakadt a szemem egy SARA feliratú táblán.- Először nem értettem a dolgot, aztán elröhögtem magam. Közben odaértem az asztalhoz, ahol egy irtó helyes napszemüveges baseball sapis srác várt rám.
- Szia! Peter ugye? Sara vagyok.- mondtam, mire levette a szemcsijét és gyorsan végigmért, majd mosolyogva nézett rám és ő is köszönt.
- Szia, igen én vagyok Peter. Nagyon csinos vagy.- Tette hozzá kacéran, mire kissé elpirultam.
- Szóval itt van anyud telefonja.- Adta át nekem a mobilt. Mire rámosolyogtam.
- Köszi. Örülök, hogy visszaadtad.
- Nos mit kérsz?- Kérdezte tőlem. Mire a sütemény kínálatot kezdtem böngészni.
- Talán egy… Hát nem is tudom.- Filóztam
- Te?- Kérdeztem tőle.
- Egy almás-mákos sütit.
- Na ne!!- Lepődtem meg.
- Miért?- Nézett rám kissé riadtan.
- Csak mert nekem is az a kedvencem.- Csodálkoztam még mindig.
- Akkor két almás-mákos süti lesz. Köszönjük.- szólt Peter az eladónak
- Rendben. Azonnal- Kezdte el kiszedni a pultból a rendelést az eladó hölgy.
- Te tudsz hangszeren játszani?- kérdezetem.
- Igen zongora, dob és tanulok gitáron. Te?
- Én is gitározok és zongorázok is.
Még vagy egy órán át beszélgettünk
mindenféléről. Kiderült, hogy nagyjából ugyan azokat a dolgokat
szeretjük, csak ő reálszakra jelentkezett, de ugyanoda, ahova én.
Csevegésemet a telefonom csörgése szakította meg. Anya hívott
haza. Peter elkísért haza és még kb. fél órát beszélgettünk
a kapunkban és megbeszéltünk egy találkozót is holnap
ugyanakkor, ugyanott.
Aztán elköszöntem tőle és bementem
a házba, és visszaadtam anyunak a telefonját és elmeséltem neki,
hogy holnap is szeretnék elmenni a Pilotba Peterrel. Nem is kellet
sokáig kérlelni, hogy engedjen el. Nagyon megörültem ennek.
Felmentem a szobámba és filmet néztem, miközben kaptam Petertől
egy üzit és kb. 2 órán át SMS- eztünk. Majd chateltünk még
egy órát. Mivel álmos voltam elköszöntem és el is aludtam.
Másnap reggel 1 órakor keltem fel és mikor megláttam, hogy mennyi
az idő, meglepődtem. Aztán bevillant, hogy negyed óra múlva
találkozom Peterrel. Eszeveszett készülődésbe kezdtem és mivel
anya már nem volt otthon bezártam a lakást és rohantam a
találkozóra.
- Szia!
- Hello!- Köszöntöttük egymást
Peterrel.- Almás-mákos süti?- Kérdezte mosolyogva.
- Oké, de most én fizetek.- Peter kicsit ellenkezett, de nem engedtem, és én fizettem ki a sütinket.
Kb. egy órája csak beszélgettünk és
arra eszméltem fel, hogy a kezemet fogja és folyamatosan nevet.
Mikor észrevette, hogy a kezünket nézem, elmosolyodott és
megszólalt:
- Baj?- csak ennyit kérdezett és
azt kellett volna mondanom, hogy igen, de nem tettem.- Öööö... Hát izéé…- Dadogtam egy sort, mire végre kiböktem:
- Nem.- Ó, a francba, hogy az a jó…..- Nem ezt kellett volna mondani!! Ezt nem hiszem el. Ilyen nincs! Most azonnal meg kell mondanom neki, hogy BAJ!! Áááááá!!
- Örülök. Figyelj én…- Kezdte, mire kíváncsian felnéztem rá.
- Igen?- Kérdeztem.
- Járnál velem?- Tette fel gyorsan a kérdést. Meglepettségemben pír öntötte el az arcom. Állj! Mi? Pirulok? Én nem ilyen vagyok, nem pirulok el egy sráctól, SOHA!
- Én nem, azaz igen, vagyis huh.- Már megint dadogtam, nee!
- Szóval nem.- Komorodott el az arca egy pillanat alatt. Nem tudom, hogy mi ütött belém akkor, de a gyomrom kicsit megremegett és végül zavartan válaszoltam.
- Igen.- Mondtam. Mire mosolyra húzódott a szája.
- Köszönöm. –mondta
Még beszélgettünk egy kicsit, majd
hazakísért. Kisebb gombóccal a torkomban aludtam el. Holnap suli,
van egy barátom, akit nem is tuti, hogy szeretek. Anya jól fogadta
a témát és talán még örült is neki, bár még meg kell szoknia
ezt.
2015. február 3., kedd
2. Fejezet Part 1:Az elmúlt időszak..
Sziasztok! Itt is van a 2. fejezet! Tudom, hogy nagyon rövid lett, de még két rész lesz ezen a héten kárpótlásul. Képzeljétek el, hogy a blog elérte a 120 megtekintést és van már egy rendszeres olvasóm is:D!! De nem húzom tovább az időt, jó olvasást! Ja, és várom a véleményeteket!!
-
Mi az, amit nem akartok elmondani nekem?- válaszoltam kérdéssel a
kérdésére.
A
szüleim csak kissé meglepetten és nagyon szomorúan néztek rám
aztán hirtelen anya vett egy nagy levegőt és belekezdett a
mondandójába.
-
Kislányom, gyere, ülj le egy kicsit beszélni szeretnénk veled .-
leültem a kanapéra és feszülten figyeltem a szüleimre. Apa vett
egy nagy levegőt és belekezdett.
-
Az a helyzet, hogy még Párizsba utazásod előtt eldöntöttük,
hogy mi édesapáddal…
De
ekkor nagy csörömpölés hallatszott a kertből. – A fene egye
meg mi lehet ez?
Lou!!!- mi a fenét csinálsz?
Engedd el azt a macskát! Elég legyen Louis, azonnal fejezd be!!!-
szóltam a kutyámnak, na igen most már másfél éves, az én kis
társam. De hirtelen eszembe jutott, hogy anyáék és gondoltam
rákérdezek mit akartak mondani nekem.Anya, mit szerettetek volna nekem
mondani az előbb?- kérdeztem kíváncsian szüleimtől.Nos kicsim, az igazság az, hogy
mi édesapáddal úgy döntöttünk, hogy mi hát izé, sajnálom,
de nekem is nehéz kimondani, de mi édesapáddal úgy döntöttünk,
hogy elválunk egymástól.- mondta anyukám, és szomorúságot
láttam megcsillanni a szemében. Még fel sem fogtam, hogy mit
mondott, de hirtelen bevillant, hogy az egyik barátnőmnek is
elváltak a szülei és egy hónapig teljes depresszióban volt,
mert imádta a szüleit és óriásit csalódott bennük. Hirtelen
tudatosult, mit mondott anya. Elválnak apával, aztán a másodperc
törtrésze alatt ezer kérdés fogalmazódott meg bennem, amit
azonnal fel kellett tennem anyáéknak.Na de mikor? Miért? Mióta? Apa,
Anya! Válaszokat akarok! Most!- kiabáltam kissé kikelve magamból.
- Na de kicsim!
Gyere be a lakásba, és ott beszéljük meg a dolgokat.- Nagy levegő
vettem és bementem szüleimmel a házba. Leültünk a kanapéra és
egy kis helyezkedés után föltettem egy rahedli kérdést, melyből
megtudtam, hogy kb. 5 nap múlva, nem lesznek házasok hivatalosan
sem. A hírek, melyeket a szüleimtől kaptam sokkoltak és a
könnyeket is, belecsalták a szemembe. Egy hirtelen ötlettől
vezérelve felrohantam a szobámba és hangosan bevágtam az ajtót
magam mögött és lerogytam az ágyamba. Csak sírtam és sírtam,
mígnem kopogtak az ajtómon. Gondoltam anya az, így hát nem
szóltam egy szót sem, mivel nem voltam kíváncsi senkire a
világon. Úgy döntöttem, hogy nem vagyok éhes, és így nem ettem
vacsit
Másnap reggel.
Vörös, bedagadt szemekkel, kócos hajjal és a tegnapi ruhámban
ébredtem. Mikor ránéztem az órára nagyon megijedtem, mivel ma
volt az első napom a suliban és már 20 perce tanítás volt.
Lerohantam a konyhába, de csak egy cetlit és kihűlt szendvicseket
találtam az asztalon. A cetlin ez állt:” Kicsim, gondoltam, hogy
ma nem akarsz semmit csinálni, ezért erre a hétre kivettünk
apáddal a suliból. Légy jó, este jövünk! Puszi: Anya”- Na
tessék, még ez is! Most a szüleim azt hiszik, ha pátyolgatnak,
akkor hamarabb túl leszek a dolgon. De azért annak örülök, hogy
nem kell suliba menni-gondolkodtam hangosan.”
Na ennek
fényében leírom azt, hogy ki is vagyok én. Tehát:
Név: Sara Maria Kate Grow
Anyja: Kate Middleton
Apja: Robert Grow
Született: 2000. január 26. (most 14
éves)
Egyéb:
Kedvenc ital: coca-cola, forró csoki
Kedvenc szín: tengerkék, barackvirág
Kedvenc állat: kutya, farkas
Érdeklődési kör: gitározás, írás,
olvasás, sorozatnézés, éneklés
Hangszer: gitár, zongora
Beszélt nyelv: angol, francia, magyar
’’Mi lesz, he nagy lesz’’:
újságíró, gitáros egy bandában, énekes
Álommunka: főszerkesztői állás egy
divat magazinnál, gitározni és énekelni a bandámban
Kedvenc híresség: nagyon sok van
Tehát nagy vonalakban ez lennék én,
mármint az igazi énem, nem a „kitalált” Sara.
……………………………………………………………………………………………..
És most jöjjön az elmúlt időszak,
egészen a mai napig.
A válás óta eltelt 4 év. Anya
eladta a cukrászdáját és elköltöztünk. 3 és fél évet
Magyarországon töltöttünk (ahova Apa is követett minket így
többet tudtam látni), és ott jártam suliba, szóval nagyjából
hibátlanul beszélek magyarul. De anya fél éve úgy döntött,
hogy visszamegy Cambridge-be és természetesen Apa ide is velünk
jött. Abban a félévben magántanárhoz jártam, és csak
dolgozatokat írtam meg a suliban. Idén kellett beadni a
felvételiket, és úgy döntöttem, az ottani gimi humán szakára
jelentkezem. Elég sokat készültem, és halálra izgultam magam, de
a felvételim egészen jól sikerült és szerencsésen fel is
vettek. Bár kicsit szomorkodtam azon, hogy csak a középmezőnybe
jutottam, be az megvigasztalt, hogy felvettek, és hogy egyetlen volt
osztálytársamat sem vették fel,így tiszta lappal indulok. Persze
ez így bunkón hangzik, de már a Magyarországon sem tartottam
velük a kapcsolatot, így nagyon keveset találkoztunk. Szóval
ekkor az egyetlen barátom, az én hűséges kiskutyám volt, Lou
(aki nem mellesleg angol cocker spániel). Vele osztottam meg miden
örömömet és bánatomat is. De most a nyár utolsó napjait nem
ilyen merengéssel akarom eltölteni. Holnapután suli. Már
szétizgultam magam az első benyomás miatt. A gondolatmenetemet a
mobilom csörgése szakította félbe. A kijelzőre nézve
megállapítottam, hogy Anya hív. Gyorsan felvetem és nagy
ijedtségemre, egy férfihang szólt bele:
- Halló? Ki az?- szólt bele, a
számomra teljesen ismeretlen hang.
- Jó napot kívánok! Mit keres önnél
Anyukám telefonja??- kérdeztem, talán kissé hisztérikusan.
- Kérem, nyugodjon meg! Én Peter
Holdn vagyok, 14 éves tanuló. Megkérdezhetem, hogy ön kicsoda?-
valami kedvesség volt abban a hangban, ami már előre szimpatikussá
tette Petert.
- Elnézést ott van még??- hallottam
újra a hangját. Hirtelen feleszméltem és gyorsan válaszoltam.
Ennyi lett volna a 2. rész. Talán
kicsit rövid de a következő sem lesz olyan hosszú, de majd
megpróbálok sietni velük. Becsszó. Ha olvastátok és tetszett,
Akkor jelezzétek, hogy itt voltatok. Várom a véleményeteket!
Köszi:D
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)